Kultúra, Ózd

Újra indult a kulturális élet Ózdon is

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Péntektől újra beindultak a szabadtéri filmvetítések a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Az évről-évre megrendezett programsorozat nagy sikernek örvend és elmondható, hogy a résztvevők között szinte valamennyi korosztály képviselteti magát.

Az idei szezon repertoárjában az évszaknak megfelelő könnyed, humoros történetekkel várják majd az érdeklődőket.
Folyamatosan érkeztek a vendégek a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épületéhez, ahol már minden készen állt arra, hogy a látogatók egy kellemes estét töltsenek el. Erre persze minden esély megvolt, hiszen idén nyáron olyan filmekkel készültek a szervezők, amelyek garantáltan vidám perceket szereznek majd. Az NFÉ kertmozi 2017-ben indult útjára, így az érdeklődők idén már negyedik éve vehetnek részt a programsorozaton.

„Idén nyáron négy vígjátékkal készülünk, és mind a négy vígjáték gyakorlatilag különböző országba kalauzolja el a vendégeinket. Ma este, az első nyárindító kertmozinkon egy francia vígjátékot kínálunk a közönségnek” – mondta Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

Az intézményvezető elmondta, hogy a kertmozinak mára már egy rendszeresen visszatérő törzsközönsége is kialakult. Így érthető, hogy sokan nagyon várták már a nyitást, a vendégek pedig folyamatosan érdeklődtek az NFÉ Placcon vetített filmek iránt. Így Kozup Sándor és családja is, akik szintén állandó résztvevői a vetítéseknek.

„Nagyon jó a magyar filmválogatás a tavalyi évre tekintettel. Vannak nagyon jó idegen nyelvű filmek, amik mondhatni eléggé rapszodikus, vagy transzparens módon mutatják be a világ folyamatait” – nyilatkozta Kozup Sándor.

Az idei összeállításnak köszönhetően, képzeletben távoli helyekre is eljuthatunk, hiszen a soron következő alkotások egy-egy országba kalauzolnak el bennünket. Így azon túl, hogy szebbnél szebb vidékeket ismerhetünk meg, az adott nép kultúrájából, és humorából is ízelítőt kaphatunk. Ezúttal Franciaországba utaztunk, legközelebb azonban Máltát, Horvátországot, és Katalóniát ismerhetjük meg.

Nézze meg ezt is
Gyilkosság Ózdon

Kettős emberölés Ózdon: Előzetes letartóztatásban a családját lemészároló férfi. A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája november 29-én egy hónapra rendelte el Érdekel

Az irodájában folytatott „bizalmas, sokszor szenvedélyes, kontroll néküli” beszélgetésket rögzítették ismeretlenek, és internetes oldalakon közzétették. Janiczak Dávid szerint „legbelsőbb otthonába” Érdekel

Telefont rabolt Ózdon

Egy putnoki nő volt az elkövető. Indítványozták az előzetesbe helyezését. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Érdekel

Bástya elvtárs már Ózdon is van

Privát fürdőként használta a városi uszodát Ózd jobbikos polgármestere. Janiczak Dávid és barátnője vasárnap töltött kettesben egy órát a wellness Érdekel

Nincs koronavírus! mondta egy férfi. Le is tartoztatták

A koronavírusról hamis állításokat tartalmazó videó terjesztése miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság egy férfi és kiskorú lánya ellen – Érdekel

Útonállók Ózdon

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet két útonállóval szemben indított. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Érdekel

Kilakoltatás Ózdon

Janiczak Dávid polgármester szerint senkivel nem kivételeznek. Átmenetileg a szomszédos Hangony falu segít az otthon nélkül maradt családon. Rajzfilmfigurákkal tapétázott Érdekel

Ózd jövője

A város jövőképéről, a lehetséges befektetőkről, valamint a koronavírus-járvány hatásairól beszélt a képviselő-testületi ülésen Riz Gábor. Az országgyűlési képviselő több Érdekel

Érdekel minket a Te véleményed is!