Közélet, Miskolc

Romlik a közbiztonság a borsodi megyeszékhelyen

  •  
  •  
  •  
  •  

A miskolci közgyűlésben ellenzékben lévő Fidesz szerint a közbiztonság, rendvédelem a legsikertelenebb városirányítási ágazat az elmúlt egy évben, és erről a baloldali városvezetés tehet.

Nagy Ákos, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője kedden a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Miskolc közbiztonsága szenved a kirívó, erőszakos bűncselekmények áradatától, annak ellenére, hogy a városi rendőrség “erőn felül teljesít, de hiába, mert a miskolci önkormányzatnál megtapasztalt szemléleti fordulat megnehezíti a rendőrség dolgát is”.
A várost irányító “szivárványkoalíció az ellenkezőjét teszi annak, amit a józan ész diktál, nyíltan kritizálják többek között a miskolci nyomortelep-felszámolást, vagyis a bűnözés melegágyát jelentő nyomortelepek pártjára álltak. Aki pedig a nyomortelepek pártjára áll, az a bűn pártjára is áll, aminek már rövid távon is látjuk és érezzük a következményeit” – hangoztatta a kormánypárti politikus.
A frakcióvezető kitért arra, hogy ez a politikai hozzáállás a valós oka annak a felháborító és ijesztő bűncselekmény-sorozatnak, amely az utóbbi időben jellemzi Miskolcot. A “szakmai hibát az a városvezetés követi el, amelyik csendben asszisztál ahhoz, hogy újra visszaszivárognak a miskolci mindennapokba és a közterületekre” a bűnözők, a hajléktalanmaffia, a “fészekrakók”, a nyomortelepi drogárusok, vagyis mindenki, akit nagy nehezen sikerült 2010 után a városból kiszorítani – tette hozzá.
Nagy Ákos szerint ennek köszönhetően szakmai ámokfutás zajlik a miskolci önkormányzatnál, egy előterjesztés ugyanis arról szól, hogy a miskolci rendészeknek nincs elég feladatuk, éppen ezért csökkenteni kell a létszámukat. “A miskolci rendészet tervezett lefejezése és szétverése ellen a Fidesz- és a KDNP-frakció határozottan tiltakozik”, felkérik Veres Pál polgármestert, hogy azonnal intézkedjen a rendészet megvédése érdekében; az őt támogató miskolci baloldal koncepciója “téves és hibás, és a rendészet szétverése helyett tegyen érdemi lépéseket a jelenlegi közbiztonsági káosz megszüntetése és a bűnözők megfékezése érdekében” – mondta a politikus.

Ezt is olvassa el!
Halálos baleset A Miskolc ralyn

Leállították a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, miután a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt. A Magyar Nemzeti Érdekel

Miskolcon is elmarad

Miskolcon sem tartják meg a március 15-ei rendezvényeket a koronavírus-fertőzés veszélye miatt - közölte az önkormányzat sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel. Érdekel

Miskolcon is nagy mennyiségű csapadék hullott

Az elmúlt évek egyik legnagyobb felhőszakadással járó viharát élte át pénteken Miskolc, számtalan helyen okozott komoly károkat a heves esőzés Érdekel

Idén másképp ünnepelték Miskolc város napját

Sportos díjazottak, "Miskolc Város Napján" Idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepelték Miskolc város napját. Harmincnyolc kitüntetéssel ismerte el a város Érdekel

Logisztikai és autóipari gyártóüzem épül Miskolcon

A Miskolc Déli Ipari Park bővítési területén elhelyezkedő 7 hektáros alapterületű ingatlanon, egy 11,5 millió Euro összegű beruházás megvalósítását kezdte Érdekel

Hubay Györgyöt félrevezették

Cáfolja a miskolci önkormányzat Hubay György fideszes országgyűlési képviselő múlt csütörtöki, a diósgyőri várral kapcsolatban tett kijelentéseit. Az önkormányzat hétfőn Érdekel

Sem jogi értelemben, sem tényszerűen nem valósult meg plágium

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ezúton tájékoztatja Miskolc lakosságát, és a széles nyilvánosságot, hogy a 2020.augusztus 28-i Közgyűlés elé Érdekel

Medve sétált Miskolcon

A Miskolci Önkormányzati Rendészet kamerája rögzített Miskolcon az utcán sétáló medvét. A felvételen  a medve a videó utolsó másodperceiben látható. Érdekel

Folytatódik a miskolci vasútvonal rekonstrukciója

Pályafelújítás miatt változik a közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon A miskolci fővonal Rákos és Pécel, továbbá Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán péntektől Érdekel

Érdekel minket a Te véleményed is!